Viselkedése:

A szelíd és alkalmazkodó rongybabamacska odaadó társa gazdájának. Jellemző, hogy amikor kézbe veszik, rögtön elengedi magát, ezért igazi házi kedvenc a gyerekek számára. Leginkább békés természetükről ismertek. Társas lények és nehezen viselik a magányt, ezért ajánlatos őket párban tartani, de nagyon jól érzik magukat kutya társaságában is. Kimondottan lakásban tartandóak. Nem alkalmasak egérfogásra, mert ez a fajta kevés lelkesedést mutat a vadászat iránt. Udvaron tartva nagyon könnyen érheti baleset, naiv és jámbor természete miatt nem fél se embertől se állattól, így könnyen el is tulajdonítható. Gazdája felügyelete alatt viszont nagyon szeret a szabadban napozni és sétálni akár pórázon is, mint egy kiskutya. Nyugodt és kiegyensúlyozott természetük miatt a legalkalmasabb fajta a felinoterápiára.



Testfelépítése:

Fej: közepes-nagy méretű, módosult ék alakú, arca telt, pofája kerek
Szem: kék, nagy és ovális, kissé ferde metszésű
Fül: közepes méretű, széles alapú, lekerekített végű
Orr: közepesen hosszú, hajlattal, az orrtükör színe harmonizál a bundaszínnel
Test: hosszú és izmos, mellkasa széles, rövid erőteljes nyak, végleges testsúlyát 2 éves koráig éri el, ami nőstényeknél 3,5-5,5kg, kandúroknál 5-10kg -ig
Lábak: hossza a közepestől a közepesen hosszúig változhat, a mellsők rövidebbek a hátsóknál
Farok: hosszú és bozontos, enyhén elvékonyodó
Szőrzet : közepes hosszúságú, puha, sűrű és selymes, a perzsa macskáéhoz képest nem filcesedik

Szőrzet:

A ragdoll fehér bundával születik, körülbelül 10 nap alatt jelenik meg színük és mintázatuk ami 2 éves korukig alakul ki teljesen.

4 alap színben fordul elő:
seal - feketés barna, fóka - kódja "n"
Seal Ragdoll

blue - kék - "a"
Blue Ragdoll

chocolate - csokoládé - "b"
Chocolate Ragdolls

lilac - lilás - "c"
Lilac Ragdolls

Ezeken az alap színeken kívül újabban elismertek a következők is:
red - vörös - "d"
Red Ragdoll

creme - krém - "e"
Cream Ragdoll

seal tortie - fekete teknőctarka - "f"
Seal Tortie Ragdoll

blue cream tortie - kék-krém teknőctarka - "g"
Blue Tortie Ragdoll

chocolate tortie - csokoládé teknőctarka - "h"
lilac cream tortie - lila-krém teknőctarka - "j"

3 elismert mintázatban fordulnak elő:
colorpoint - sziámi mintázat
mitted - cirmos, papucsos, kód "04"
bicolour - arcán fordított V alakzat látható, kód "03"

lynx - cirmos, teddy, kód "21"- egy csíkos mintázat, amely mindegyik színezetnél és mintázatnál előfordulhat
tortie - a lynx és a tortie együttes megjelenését jelenti

Seal Lynx Ragdoll

Seal Tortie Ragdoll

Tiffany - Seal Colorpoint Ragdoll